HTML

Breaking News - közmunkások fogják írni a Magyar Krónikát

Von Siebenbuergen 2014.01.07. 17:40

Miután a dolgok jelen állása szerint pénzért-posztért bárkit felszopó Kerényi úr nagyjából nulla százalékos találati aránnyal lőtte be, kik is lehetnek a hozzá kísértetiesen hasonló ápoltak, máris megszületett a megoldás.

Az enyhe időjárási körülményekre tekintettel (hó egyelőre baszik esni), az írni-olvasni úgyis éppen megtanított közmunkásokkal fogják feltölteni a már megszületése pillanata előtt történelmi jelentőségűvé vált Magyar Krónika szerkesztőségét.

Időközben Németh Szilárd rezsitábornok is jelezte, hogy mintegy 4.000 db, rezsiszámlákról készült mobiltelefonos fotóval tudna hozzájárulni a minőségi újságírást megújító kiadvány sikeréhez.

Címkék: magyarország abszurdisztán

Szólj hozzá!

Kósza gondolatok

Von Siebenbuergen 2013.06.21. 16:51

Ha a politikumban lenne humor (vagy az életben igazság), az első "hivatal-elhelyezés" érdekében történő kisajátítás György István valamelyik ingatlanát érintené.

Most, hogy már megszavazták, lesz-e bárki olyan tökös, hogy jövőre azzal kampányoljon, hogy rámegy a dologra?
:)

És vajon végiggondolta-e ez a nagy formátumú politikus, hogy - bár a mantra az akolban erről szól - narancsék nem lesznek az idők végezetéig kormányon, így ő sem lesz az idők végezetéig képviselő? Ne adj isten a gyerekei, unokái, családtagjai, barátai bármelyike kerülhet egyszer szopóágra. Vagy csak szóltak neki, hogy "Pista, most te jössz" és aláírta, hogy ő adta be?

Címkék: politika magyarország abszurdisztán györgy istván

Szólj hozzá!

Beindult a diplomácia gőzhenger!

Von Siebenbuergen 2012.11.18. 13:59

piros_pontos_1353074566.jpg_1200x1011

Ha bárkinek (az azeri bravúr-sorozat után van még ilyen?) illúziói lettek volna, hol is van a helyünk a világban, csak az utóbbi pár nap eseményei helyére teszik a gondolatmenetet.

Orbán és Áder külön-külön találkoztak a szerb miniszterelnökkel, a "temerini fiúk ügye semmilyen módon nem volt napirenden abban a tárgyalássorozatban", tudtuk meg Giró-Szász konyakszakértőtől. Nyilván nem beleszarás, küszöb alatt közlekedés, biztosan egyéb diplomáciai csatornákon zúzzuk péppé Szerbiát (akinek uniós csatlakozásához majd egyszer a mi igenünkre is szüksége lesz).

Aztán örömteli semmi nem történik a Tobin-ügyben, az írek soha az életben nem fogják kiadni a két kislányt halálra gázoló, majd hazaszökő gyilkost, aki természetesen azóta is szabadlábon van.

Miközben idehaza dübörög a fairy tale, a kivándorlás laza 20 év csúcson, de semmi probléma, látatlanban merem mondani, hogy minden idők legdrágább és legfosabb Sziget-reklámja meg fogja fordítani a tendenciát.

Szinte váratlanul, Lukasenka (leánykori, orosz nevén Lukasenko), az emberi és polgári jogok páneurópai élharcosa testvéri rendszerre ismert a nemzeti együttműködésben, és megtudtuk, ha szerencsénk van, nem mi leszünk a következő EU költségvetés legnagyobb vesztesei, de a dobogót elkerülni biztosan nem fogjuk.

Nyilván e sorok szerzőjének nincs semmiféle arányérzéke, de mintha az MTVA és a Selmeczi-Giró-Szász agyesszencia pöttyet más hangsúlyokkal adnák elő ugyanezt.

Vígasztaljanak hát mindannyiunkat legkiválóbb miniszterünk legújabb szösszenetei az éber kómából!

Címkék: politika magyarország abszurdisztán matolcsy

Szólj hozzá!

Aprócska kérés

Von Siebenbuergen 2012.06.18. 12:32

Könyörgöm, csak pár évre hagyjatok nyugodtan együtt hanyatlani a Nyugattal!

castle-merc.jpg

Címkék: magyarország abszurdisztán

Szólj hozzá!

Schmitt lemond, Kocsis bűnszervezetben

Von Siebenbuergen 2012.03.31. 02:22

 Ugye ez sok lett volna egy napra? Hát megkíméltek bennünket.

Foglalkozzunk előbbivel, hiszen 13 percben élvezhettük nyolc körül magát a velünk élő kádárizmust, Obersovszky felszopóművész úrtól a pofánkba hazudozásig. Vagy hogy egy másik plágiummal éljek: megmutatták nekünk, hogy Patyesz továbbra is tátott szájjal kíván kóvályogni a faszerdőben.

Pár apróság viszont talán elkerülte sokak figyelmét, ezért a nyilvánvaló hazugságok és téveszmék (basszátok meg, ez a faszi tényleg elhiszi, hogy ilyen egy tudományos munka) sorolása helyett, amit olyan 4millió helyen fogtok a napokban megtalálni, csak ezekről az apró mozzanatokról, röviden.

Olyan 9.00 környékén a sértődött komcsi funkcionárius szó szerint a következőt találta mondani: "Ezek közben itt egy gyorsított eljárással, úgy hogy engem meg sem kérdeztek..." Annyi, de annyi minden van benne csak ebben a fél mondatban. Ezek azon egyetem szenátusának tagjai, melynek (részben) elődjét Patyesz meg kívánja védeni. Hihető. Ezek meg merték tenni, hogy Schmitt elvtárs nélkül döntést hoztak. Tarthatatlan.

Ha jól figyeltem, 12.20 környékén említi los angelesi emberünk, hogy "csináltunk egy dolgozatot", aztán kifejti, hogy "most mindenki megtudja, hogy becsületesen jártam el". Szerintem mindenki megtudta.

Az külön csodálatos volt, ahogy a 24 órás bújócska világbajnoka tonnaszámra sorolta dicső tetteit (persze egytől-egyig relevánsak a plágium-ügyben), éppen a döntés pillanatában tett embert próbáló erőfeszítéseit (kitüntette például a Hankook elnökét - a Hankookét....), illetve többek között ismét felhívta figyelmünket arra az igen lényeges körülményre, hogy írógépen írt. Így 13 perc alatt saját magát meg is győzte, hogy a világ rendben van.
 
Schmitt elvtárs, na ez a része valóban férfimunka volt!

Címkék: politika magyarország abszurdisztán kocsis istván scmitt pál

Szólj hozzá!

Fantasztikum a Palotában

Von Siebenbuergen 2010.10.30. 11:04

".... a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új Alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közti ellentmondások." 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Három perc TV-tornával jobban jártunk volna.

Címkék: politika magyarország abszurdisztán scmitt pál

Szólj hozzá!

Igen szubjektív emlékezés

Von Siebenbuergen 2010.10.06. 10:06

Október 6., Nemzeti Gyásznap. Talán egyetlen embert sem ismerek, aki fel tudná sorolni a 13 nevet, arról meg még kevesebben tudnak, hogy több az, mint 13.

 

Aulich Lajos, honvéd tábornok
Damjanich János, honvéd tábornok
Dessewffy Arisztid, honvéd tábornok
Kiss Ernő, honvéd altábornagy
Knézic Károly, honvéd tábornok
Láhner György, honvéd tábornok
Lázár Vilmos, honvéd ezredes
gróf Leiningen-Westerburg Károly, honvéd tábornok
Nagysándor József, honvéd tábornok
Poeltenberg Ernő, lovag honvéd tábornok
Schweidel József, honvéd tábornok
Török Ignác, honvéd tábornok
gróf Vécsey Károly, honvéd tábornok

Közülük mindössze ketten - Török és Vécsey - születtek a mai Magyarországon, utóbbi (ahogy társai nagyjából fele) alig tudott magyarul. Halhatatlanná tettek, egy kisstílű, aljas, bosszúálló fattyút, aki nem mellesleg megszállott (mások szerint egyenesen tébolyodott) császári tiszt is volt, nyilvánvalóan nem kevés komplexussal megáldva. Julius Heinrich Friedrich Ludwig von Haynau őrjöngésének hála, több mint száz embert kivégeztek, ezrek kerültek fogságba vagy deportálásra, még többen kényszersorozással idegen harcterekre - meghalni a dinasztiáért.

Szóval ez a szabad kezet kapott (fél)őrült az október 6-án kivégeztetett 13 főtiszt mellett hóhér kézre juttatta szintén Aradon Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Ludwig Hauk alezredest és szíve szerint ezt tette volna a Galíciából kalandos úton hazatért Lenkey János honvéd vezérőrnaggyal is. Ő azonban orvosilag igazoltan tébolyodott meg a börtönben, így elkerülte az ítélet végrehajtását. (A mezei pszichopata Haynau, akinek öregségére végérvényesen meglágyult az agya, ilyen papírral sajnos nem rendelkezett.) És ők csak a katonai vezetés és kizárólag Aradon kivégzett tagjai. Való igaz, 6-án a 13 kivégzése történt, de méltatlan az áldozatokkal szemben, hogy szinte teljesen elfeledjük őket, mert vagy néhány héttel korábban(!), vagy valamivel később számolt le velük Ferenc József és hadbírósága. Tegyük hozzá, Aradon kívül hullottak a fejek többek között Pesten és Pécsett is. Tisztek, közkatonák, kormánytisztviselők, lelkészek és egyéb civilek.

Az, hogy később kegyvesztetté vált az udvarban, vagy hogy európai utazgatása során ott akarták meglincselni, ahol csak felismerték, igencsak sovány elégtétel. Budapest díszpolgáraként, vígan éldegélt szatmári (igen, magyarországi) birtokán, míg sokadik kiájulása át nem segítette a túlvilágra. Igazán kár, hogy nem igaz az a mendemonda, hogy élve kezdték volna felboncolni.

I. Ferenc József, aki trónra lépésekor (18 évesen) már ugyanaz a vonalas, szemellenzős fasz volt, mint öregségében, a korszak Biszku Bélájaként, határozottan elvárta a példás megtorlást. Teljes joggal, hiszen nyilvánvalóan semmit nem köszönhetett a cári Oroszország, egyébként jellemzően baltikumi németek által irányított hadseregének. Ez a nagyszerű államférfi (és igen felkészült katonai-diplomáciai csapata) aztán többek között a krími háborúban, Solferino-nál és Königgrätz-nél bizonyította, hogy igen bizony, megáll ő a saját lábán is. Soha nem tudjuk meg, hogy mi történt volna, ha az európai uralkodók (élükön az igen felvilágosult I. Miklóssal) nem salakolnak versenyt, hogy ki retteg jobban egy sikeres szabadságharc példájának elterjedésétől. Számomra felfoghatatlan (persze tudom: Sissy, kiegyezés, satöbbi), hogy ebből a habzó szájú, fekete-sárga despotából miként lehetett Ferencjóska. A sors az ő esetében sem vitte túlzásba a számla rendezését, 86 évesen végelgyengülésben távozott. Mondjuk hosszú élete legalább alkalmat adott neki, hogy egyrészt végignézze a nem kicsit belterjes Habsburg-ház kb. felének kihalását, másrészt megtapasztalja, hogy milyen fasza úgy kilépni a Burgból, hogy bármelyik sarkon merénylet áldozata lehet. Ám halálakor a vén szarházi még abban sem lehetett biztos, hogy balkáni töketlenkedésének köszönhetően rövidesen széthullik akkorra már erősen másodrendűvé vált birodalma.

Tisztelegjünk tehát a szabadságharc ismert és névtelen mártírjainak emléke előtt, viszont minimum köpjünk a padlóra, ha éppen a Puchner-kastélyban wellnesselünk! 

Címkék: magyarország arad 1848 49

Szólj hozzá!

Vállalhatatlan arcú lányok (megint)

Von Siebenbuergen 2010.09.01. 11:35

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: csajok

Szólj hozzá!

Költői kérdés

Von Siebenbuergen 2010.09.01. 11:26

Ki szeretné következőnek a seggét Schmitt Pál arcába dörgölni?

Címkék: abszurdisztán scmitt pál

Szólj hozzá!

2011 Svédország

Von Siebenbuergen 2010.07.10. 11:56

Tegnap sorsoltak a 2011-es svédországi, férfi kézilabda-világbajnokságra. A csoportok beosztásából kiindulva tulajdonképpen gyógycsoportunk van, tovább után meg kiokoskodom, hogyan jutunk be röhögve a legjobb négybe - ami a legutóbbi EB-n mutatottak alapján nem kicsit tűnik még számomra is derűlátó várakozásnak.

Címkék: sport magyarország

1 komment

Larissa

Von Siebenbuergen 2010.07.06. 15:03

Miután bejelentette, hogy Paraguay világbajnoki címe esetén meztelenül kíván szaladgálni a főváros utcáin, a VB legnépszerűbb szurkolója megérdemel egy rövid bemutatást 10 perc guglizást.

UPDATE: Támogatjuk!

Larissa Riquelme, lássuk be, azzal a nagyszerű ötlettel tűnik ki kismillió más wannabe worldwide celeb társa közül, hogy felismerte azt a piaci rést, hogy eleddig meglepően és bántóan szerény létszámban lengettek nagytotálban szilikon csöcsöket nemzetközi sporteseményeken. De mit is tudhatunk erről a drága teremtésről?

Címkék: sport csajok

Szólj hozzá!

Rövid hír

Von Siebenbuergen 2010.07.02. 13:34

"Dobi Ágnes - Hoffman(n) Rózsa halálának 6. évfordulóján - megköszönte blogunknak az érdeklődést és az együttérzést, de elhárította kérdésünket, miszerint még meddig kíván Hoffman(n) Rózsa sajtómunkatársa maradni."

Izgatottan várjuk a fejleményeket : )

Címkék: politika magyarország abszurdisztán hoffman(n) rózsa dobi ágnes

Szólj hozzá! · 1 trackback

Egy elfelejtett szupernova

Von Siebenbuergen 2010.06.29. 21:48

Számomra sértő, hogy ez a mindig, minden szempontból megfelelő topmenedzser szóba sem került a köztársasági elnök jelölése kapcsán, hiszen egy legalább Schmitthez méltó omnikompetens adu ász. Egy mélyen szimpatikus úriember, akiről még a Nagy Tanár Úrnak sem sikerül egyetlen jó szót elmondania. Hősünknek ugyan a szavak kimondásával vannak komoly gondjai (elég csak első 1,5 perc), de ez nem szabadott volna, hogy útjába álljon ennek a páratlan életműnek.

Igen-igen, hová tűnt Kocsis elvtárs? Hagyó Miki médiaérzékeny elvezetése óta minden rendben a BKV-nál? Nincs több botrány a cégnél?

Címkék: politika magyarország abszurdisztán kocsis istván

Szólj hozzá!

Sírva fogok pálinkát főzni

Von Siebenbuergen 2010.06.29. 17:14

Ma 263 forradalmár - köztük a szerényen magára szavazó Schmitt - megmocskolta a köztársasági elnöki tisztséget. Egy ilyen remek szakemberrel:

Címkék: politika magyarország abszurdisztán scmitt pál

Szólj hozzá! · 1 trackback

Vállalhatatlan arcú lányok (ismét)

Von Siebenbuergen 2010.06.24. 10:26

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: csajok

Szólj hozzá!

Ennyi

Von Siebenbuergen 2010.06.23. 11:30

Schmitt. Ez a mindenre alkalmatlan, ultrahajlékony senki. Feljutott a csúcsra és éppen annak köszönheti majd kinevezését, aminek sportolói múltját leszámítva teljes karrierjét. A "nagy emberekre" ártalmatlan, szervilis, minden rezsimet odaadóan kiszolgáló senkiháziságnak. Az üres tekintetnek, a kellő irányíthatóságnak és ostobaságnak.

És nem, erre nem kaptak felhatalmazást. Ezt egy ember döntötte el, a szavazógépek meg benyomják, mert annyira önálló egyéniségek. Nem 200 fő, hanem 4 is elég lenne. Arányos szavazati súllyal.

Miért nem most verték az asztalt, hogy nemzeti konzultáció? Miért nem most gyűjtöttek aláírásokat, hogy ki lenne alkalmas? Miért nem most "egyeztettek" (bárkivel)?

Amikor azon az egy emberen, meg talán a szűk családi és baráti körön kívül mindenki alkalmatlannak tartja. Egyébként ő is, ezért van szüksége rá. Kinek kellett volna még kiállnia Sólyom mellett és/vagy Schmitt jelölése ellen?

Forradalom, meg nemzeti egység, aha. Siralom. Nyolc év totális dilettantizmusa, hozzá nem értése, tesze-tosza szerencsétlenkedése után nem ezt érdemelnénk. Vagy mégis, és mi vagyunk a hülyék, hogy többre számítottunk.

És még valami: a szintén tehetségtelen, megalkuvó és vezetőnek is alkalmatlan Károlyi szobrára köpködünk, Schmitt meg köztársasági elnök lesz? Csodálatos.

 

Címkék: politika magyarország abszurdisztán scmitt pál

2 komment · 3 trackback

Kijutottunk! Laci, örülsz?

Von Siebenbuergen 2010.06.20. 20:36

A foci VB árnyékában, egy másik sportágban, játszottunk egy élet-halál meccset Szlovéniával. Érdekes, hogy ez az egyébként tényleg kis ország, a látványsportágakban mennyire eredményes. Nyilván jugoszláv örökség, hogy a labdás (korongos) csapatjátékokban vitézkednek, de a teljesítmény egy budapesti agglomerációnyi nép esetén elismerésre méltó. Ott vannak a futball VB-n és éppen ellenünk jutottak fel áprilisban a jégkorong VB "A" csoportjába, amiért most kézilabdában elegáns revansot vettünk, hiszen az oda-visszavágós világbajnoki selejtezőn, összesítésben egyetlen góllal, de mi jutottunk tovább!

Címkék: sport magyarország nagy laci

1 komment

Bosznia

Von Siebenbuergen 2010.06.18. 12:43

1984

 

 

 

 

 

 

1995

 

 

 

 

 

 

 

2007

 

 

 

 

 

 

 

A bosnyák határ Pécstől 130 km.

Képek innen, innen, innen, innen, innen meg innen.

Címkék: bosznia

Szólj hozzá!

Bréking IV.

Von Siebenbuergen 2010.06.17. 22:34

Nyíljanak a tequilás üvegek, mexikói érdemkeresztet Domenech-nek!

MEX - FRA 2:0

Szólj hozzá!

Isten áldja, Mr. Pedersoli!

Von Siebenbuergen 2010.06.17. 10:52

Bud Spencer 81 évesen önéletrajzi könyvet írt. Nem 20 évesen, mint mondjuk Rooney, és látatlanban is, talán némileg érdekesebb részletekkel, mint akármelyik díszribanc Havas Henrik "négerei" segítségével.

Túl azon, hogy lehetetlen Spencerről elfogultság nélkül három szót leírni, valami nagyon szerethető és tiszteletreméltó mindig is volt ebben az emberben. Kezdve azzal a bölcsességgel, ahogy Carlo Pedersoliként befutott sportkarrierje után (volt például olasz vízilabda-bajnok a Lazio-val és úszó olimpikon), a showbizniszben meglepő arányérzékkel választott művésznevet. Hiszen lehetett volna Staro Flynn, vagy Kozel Gable is.

Címkék: bud spencer

Szólj hozzá!

Vállalhatatlan arcú lányok

Von Siebenbuergen 2010.06.16. 20:28

Címkék: csajok

Szólj hozzá!

Bréking III.

Von Siebenbuergen 2010.06.16. 17:33

Csoda Dél-Afrikában, futball volt a VB-n!

Bár a kevésbé szakértő nézőket joggal zavarhatta meg a második félidőben történt török-török csere (Derdiyok-Yakin) és igaz, hogy a tizenegy emberrel védekező Svájc nem sokkal többször jutott el a spanyol kapuig, mint ahány gólt rúgott, de az alpesi kürtök joggal nyomhatják el rövid időre a vuvuzela zümmögését:

ESP - SUI 0:1

Címkék: sport hülyeség

Szólj hozzá!

Jótékonysági árverés!

Von Siebenbuergen 2010.06.16. 14:37

Az árvízi károk elhárításának támogatása érdekében fogott össze a jégkorongos társadalom. A jégkorong.blog kezdeményezéséhez válogatott játékosok, lelkes szurkolók, bloggerek és maga a szövetség is csatlakoztak. A felajánlott - döntő többségükben dedikált - relikviákra a vatera.hu oldalán lehet licitálni. Az elárverezett tárgyakért a vatera nem kér jutalékot, így biztos lehetsz benne, hogy a teljes összeg a megfelelő helyre kerül.

Az árverésre feltett kincsek között van ifj. Ocskay Gábor utolsó ütője, Alexander Ovecskin Dinamo meze, Ladányi Balázs ljubljanai ezüstje, Nicklas Backström ütője, Szuper Levente válogatott meze, vagy olyan ritkaságok is, mint a New Yorker magazin '65-ös és '67-es jégkorong témájú borítói.

Részletek itt, hajrá!

Címkék: sport jótékonyság

Szólj hozzá!

Kegyetlen az élet

Von Siebenbuergen 2010.06.16. 09:41

Címkék: hülyeség woody allen

Szólj hozzá!

Bréking II.

Von Siebenbuergen 2010.06.15. 18:02

Percekkel ezelőtt vert fel a játékvezető hármas sípszava, a világbajnokság 13. dögunalmas meccsén:

CIV - POR 0:0

Helyszíni felvételünkön egy ígéretes elefántcsontparti szabadrúgás.

Címkék: sport hülyeség

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása