HTML

Kösz élet

Magabiztosan, mint Don Quijote a szélerőmű parkban.

Sírva fogok pálinkát főzni

Von Siebenbuergen 2010.06.29. 17:14

Ma 263 forradalmár - köztük a szerényen magára szavazó Schmitt - megmocskolta a köztársasági elnöki tisztséget. Egy ilyen remek szakemberrel:


 Az athéni doppingbotrányról

„Az olimpia sokkolt. A magyar olimpiai mozgalom 110 éves története során soha nem fordult elő doppingvétség, s most egyszerre két aranyérmet és egy ezüstöt is elvettek tőlünk… Úgy érzem magam, mint egy valamikori NDK-s sportvezető… Többször felmerült bennem, hogy folytassam vagy bedobjam a törülközőt. Van elég dolgom az életben. Végül aztán úgy döntöttem: a süllyedő hajóról nem lépek le, nem adom fel, inkább zászlóvivője leszek egy kibontakozó szövetkezésnek, amely azt a célt szolgálja, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak többé elő.” 
 
Szanyi Andor, Csengeri Kálmán, Kecskés Zoltán, Ináncsi Rita, Gécsek Tibor, Dobos Gábor, Benedek Tibor, Varga Zsolt.....Első kettő ráadásul Olimpián bukott le. Vicc ez a faszi, komolyan. Hacsak említettek nem egytől-egyik mongolok, vagy üzbégek voltak. Meg addigra a tucatnyi magyar dopping-halott élsportoló. Mindegy is, 2004-ért a másik hazai sportmogul, Aján Tamás vitte el a balhét, a szellemi szupernova meg helyén maradhatott. Ugyan korábban kijelentette, hogy magyar doppingügy esetén lemond, ám aludt rá egyet és "zászlóvivője lett egy szövetkezésnek". Ilyen mondatokat csak ostoba emberek mondanak, amikor értelmesnek akarnak látszani.

És ugye zsenge vagy 30 éve él a szó szoros és átvitt értelmében is az Olimpiai mozgalomból, a Testnevelési Egyetem doktora. Jobb, ha el sem képzelem, milyen szintű ismeretekkel rendelkezhet arról, ami nem a szakmája.

Szégyen, hogy ez az ember a TV Tornánál komolyabb karriert csinálhatott. Márpedig csinált, hiszen minden rendszert és kormányt kiszolgált, akit jó sorsa éppen szép hazánk bársonyszékeibe juttatott. Mondjuk egy '61-es, bukott disszidálási kísérlet után éppen Aczél elvtárs közbenjárásával kerül egyetemre. Nyilván nem kértek érte semmit. Egy sportvezető, aki részese és bűnsegédje egy Olimpiai bojkottnak, egy "független" főpolgármester-jelölt, aki egy Demszkyvel szemben elszenvedett zakó után csinál politikai karriert. Saját szavaival, 2002-ben felajánlotta függetlenségét a Fidesznek. Miután dörgölőzött egyet a vörösökkel is, csak ott nem kellett. Nem lehetséges, hogy a függetlenségén kívül mást is felajánlott Orbánék számára? Valamit, ami a vörösöknek nem kellett - mert mondjuk nekik már megvolt. Hiszen ne feledjük, Schmitt a '70-es években az Astoria kisgóréja, '80-tól pedig a Fórum első embere volt, ahová (főleg utóbbiba) egyszerű földi halandó gyakorlatilag be nem tehette a lábát. Potentátok és valutás vendégek viszont annál inkább. Mindenki gondoljon, amire akar.

Tényleg el nem tudom képzelni, hogy mire lehet alkalmas ez a meztelen csiga, azon kívül, hogy mondjuk felajánljuk az árvízkárosultaknak, vagy ír egy harmadik könyvet saját magáról, hátha harmadikra eltalálja saját élete epizódjait.

Részemről ezzel búcsúzok a magát minden posztra alkalmasnak és felkentnek érző Patyesztől, izgatottan várva, hogy mikor fogja elkövetni az első ordas baklövéseit.

Címkék: politika magyarország abszurdisztán scmitt pál

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koszelet.blog.hu/api/trackback/id/tr272118844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki készíti a sültgalambot? 2010.08.06. 20:12:36

A sült galambbal kapcsolatos történetet éli át a Világ. Vannak, akik azt hitették el magukról, hogy csak ők tudnak sült galambot készíteni. Ezt bizonygatták a választási kampányokban, és megszavaztatták magukat a sült galambra várók képviselőjének. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása