Október 6., Nemzeti Gyásznap. Talán egyetlen embert sem ismerek, aki fel tudná sorolni a 13 nevet, arról meg még kevesebben tudnak, hogy több az, mint 13.
Aulich Lajos, honvéd tábornok
Damjanich János, honvéd tábornok
Dessewffy Arisztid, honvéd tábornok
Kiss Ernő, honvéd altábornagy
Knézic Károly, honvéd tábornok
Láhner György, honvéd tábornok
Lázár Vilmos, honvéd ezredes
gróf Leiningen-Westerburg Károly, honvéd tábornok
Nagysándor József, honvéd tábornok
Poeltenberg Ernő, lovag honvéd tábornok
Schweidel József, honvéd tábornok
Török Ignác, honvéd tábornok
gróf Vécsey Károly, honvéd tábornok
Közülük mindössze ketten - Török és Vécsey - születtek a mai Magyarországon, utóbbi (ahogy társai nagyjából fele) alig tudott magyarul. Halhatatlanná tettek, egy kisstílű, aljas, bosszúálló fattyút, aki nem mellesleg megszállott (mások szerint egyenesen tébolyodott) császári tiszt is volt, nyilvánvalóan nem kevés komplexussal megáldva. Julius Heinrich Friedrich Ludwig von Haynau őrjöngésének hála, több mint száz embert kivégeztek, ezrek kerültek fogságba vagy deportálásra, még többen kényszersorozással idegen harcterekre - meghalni a dinasztiáért.
Szóval ez a szabad kezet kapott (fél)őrült az október 6-án kivégeztetett 13 főtiszt mellett hóhér kézre juttatta szintén Aradon Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Ludwig Hauk alezredest és szíve szerint ezt tette volna a Galíciából kalandos úton hazatért Lenkey János honvéd vezérőrnaggyal is. Ő azonban orvosilag igazoltan tébolyodott meg a börtönben, így elkerülte az ítélet végrehajtását. (A mezei pszichopata Haynau, akinek öregségére végérvényesen meglágyult az agya, ilyen papírral sajnos nem rendelkezett.) És ők csak a katonai vezetés és kizárólag Aradon kivégzett tagjai. Való igaz, 6-án a 13 kivégzése történt, de méltatlan az áldozatokkal szemben, hogy szinte teljesen elfeledjük őket, mert vagy néhány héttel korábban(!), vagy valamivel később számolt le velük Ferenc József és hadbírósága. Tegyük hozzá, Aradon kívül hullottak a fejek többek között Pesten és Pécsett is. Tisztek, közkatonák, kormánytisztviselők, lelkészek és egyéb civilek.
Az, hogy később kegyvesztetté vált az udvarban, vagy hogy európai utazgatása során ott akarták meglincselni, ahol csak felismerték, igencsak sovány elégtétel. Budapest díszpolgáraként, vígan éldegélt szatmári (igen, magyarországi) birtokán, míg sokadik kiájulása át nem segítette a túlvilágra. Igazán kár, hogy nem igaz az a mendemonda, hogy élve kezdték volna felboncolni.
I. Ferenc József, aki trónra lépésekor (18 évesen) már ugyanaz a vonalas, szemellenzős fasz volt, mint öregségében, a korszak Biszku Bélájaként, határozottan elvárta a példás megtorlást. Teljes joggal, hiszen nyilvánvalóan semmit nem köszönhetett a cári Oroszország, egyébként jellemzően baltikumi németek által irányított hadseregének. Ez a nagyszerű államférfi (és igen felkészült katonai-diplomáciai csapata) aztán többek között a krími háborúban, Solferino-nál és Königgrätz-nél bizonyította, hogy igen bizony, megáll ő a saját lábán is. Soha nem tudjuk meg, hogy mi történt volna, ha az európai uralkodók (élükön az igen felvilágosult I. Miklóssal) nem salakolnak versenyt, hogy ki retteg jobban egy sikeres szabadságharc példájának elterjedésétől. Számomra felfoghatatlan (persze tudom: Sissy, kiegyezés, satöbbi), hogy ebből a habzó szájú, fekete-sárga despotából miként lehetett Ferencjóska. A sors az ő esetében sem vitte túlzásba a számla rendezését, 86 évesen végelgyengülésben távozott. Mondjuk hosszú élete legalább alkalmat adott neki, hogy egyrészt végignézze a nem kicsit belterjes Habsburg-ház kb. felének kihalását, másrészt megtapasztalja, hogy milyen fasza úgy kilépni a Burgból, hogy bármelyik sarkon merénylet áldozata lehet. Ám halálakor a vén szarházi még abban sem lehetett biztos, hogy balkáni töketlenkedésének köszönhetően rövidesen széthullik akkorra már erősen másodrendűvé vált birodalma.
Tisztelegjünk tehát a szabadságharc ismert és névtelen mártírjainak emléke előtt, viszont minimum köpjünk a padlóra, ha éppen a Puchner-kastélyban wellnesselünk!
